AI/MI Chat GPT oktatás

A mesterséges intelligencia (Artifical Intelligence vagy MI) elképesztő sebességgel hódit teret az életünkben, a jövő technológiájaként tekintetnek rá a szakértők. Maga a kifejezés MI a (számító)gépek, infrastruktúrák emberhez hasonló képességeit, azok fejlődését jelenti, mint az érvelés, tanulás, de akár a kreativitás, tervezés is ide sorolható.

Lehetővé teszi a technológia számára, hogy felismerje, megismerje a környezetét, foglalkozzon a problémával, amit észlel, konkrét célokat és az ahhoz vezető út lépéseit tervezze meg. Ez ma napjaink legújabb, percenként fejlődő forradalma, amit minden vezetőnek, aki tervez és a jövő számára építkezik: ismerni kötelező.

Az MI által vezérelt újabb technológiák és rendszerek gyorsan terjednek, és számos területen teszik hatékonyabbá a folyamatokat.

Miért jó ez, azaz inkább MIÉRT SZÜKSÉGES EZ MA a cégvezetőknek?

Elsősorban azért, mert az MI képes olyan hatalmas adatmennyiségeket feldolgozni és értelmezni, amely az emberi agynak túl sok lenne egyszerre. Ennek köszönhetően ez a technológia sokkal hamarabb lát meg összefüggéseket, vagy fedez fel mintázatokat, amelyekre mi magunk nem lennénk képesek. Továbbá, az MI által nyújtott elemzések és előrejelzések segítségével hatékonyabban tudunk üzleti stratégiákat tervezni, szervezeti folyamatokat optimalizálni, vagy akár a betegségdiagnózisok pontosságát is növelni tudjuk az egészségügyben.

Egyik jelentős példa az AI előnyeire a ChatGPT, amely képes emberi szintű válaszokat adni és azokat értelmezni. Ez a technológia már most is számos dologban nyújt segítséget - például a tanulás, vagy a kreatív írás területén. Az ilyen intelligens rendszerek képességei folyamatosan bővülnek, és ezeknek az ismerete és használata a jövőben még inkább elkerülhetetlen lesz.

Mit nyújt az AI ChatGPT kurzusunk?

A kurzus első részében elemzésre kerül az AI értelmezése és a szükséges definíciók ismertetése. Ezek között szerepel például, hogy miként tanul az AI, mit jelentenek az egyes szintjei (gyenge, erős, szuper AI), és modern környezetben, hogyan lehet effektíven kihasználni a képességeit.

A második részben szó lesz a különböző Generatív AI-hoz kapcsolódó alkalmazásokról, melyek nemcsak segítik a munkafolyamatokat, de hatékonyabbá is teszik azokat (pl. DeepDream, StyleGan, Magenta, Google PaLM2 stb.).

A kurzus harmadik részében kicsit tovább mélyítjük az AI szintjeit, melyek során megértésre kerül, hogy mi a különbség az AI, az ML (machine learning), a DL (deep learning) és NES (Neural networks) terminológiák között.

A kurzus utolsó részében már konkrétan csak a ChatGPT (mint az egyik natural language processing modellre épülő AI) funkcióiról, kihasználási lehetőségeiről és az egyszerű/összetett promptolási technikákról lesz szó.

Mindezt a résztvevők közös és egyéni feladatokkal, saját élményű gyakorlatokon át ismerik meg.

Végezetül pedig közös workshopon elemezzük a cég számára releváns lehetőségeket.

Főoldal